Milyen az RTL új vizuális arculata?

Gyökeresen frissült az RTL arculata és egyértelműen jó irányba tolódott el. Az összkép megfelel a digitális kor elvárásainak ráadásul a vizuális élmény, amit a színes logók és az ehhez kapcsolódó képi elemek megjelenítenek, pozitív hangulatot teremtenek. A brand architektúra rendezése és harmonizációja is egy tiszta képet hozott létre, amely könnyen érhető lesz a fogyasztók számára is. Érdekes koncepció, hogy a logó színeit a felhasználási hely és környezete határozza meg, ezáltal szerves részévé válik a kreatívnak.

Tartalomjegyzék

Ha videón is megnéznéd az elemzést, akkor itt megteheted 👇

Tavaly ősszel arculatot váltott a magyar RTL. Nem azonnal adott róla a brandguide hírt, mert egyrészt tavaly még nem volt hírek szekció a brandguide.hu-n, másrészt pedig szerettük volna jobban megnézni, hogy mit is jelenet ez az arculatváltás az RTL-nél. Lássuk, mi látszik!

Az RTL vizuális arculata
RTL United – bármilyen színt lehet választani

Harmonizáció

Tisztán látszik, hogy megnézték, hogy „mijük” van és azt szépen rendszerbe foglalták. És itt nem is csak a magyar RTL csatornákról beszélhetünk. Az RTL anyacégétől indult a igény, hogy minden „leány” egységesen felismerhető és azonosítható vizuális identitást kapjon. Beszédes, hogy a projekt az RTL United stratégia elnevezést kapta.

Balra a régi, jobbra az új embléma

Ezt a célt elérni egy ekkora szervezet esetén igazi kihívás, hiszen az RTL Európa egyik vezető szórakoztatóipari vállalata, amelynek többek között 56 TV csatornája és 36 rádióadója van. Ráadásul az átalakuló médiafogyasztáshoz alkalmazkodva elindultak a streaming és digitális szolgáltatások is, amelyek „neveztéktana” sem volt egyértelmű és világos a fogyasztók számára. 

Hogyan nevezzük a gyereket?

Sőt, ha jobban megnézzük az elnevezések rendszere tényleg kusza volt. Ahogy fejlődött az RTL, úgy jöttek az újabb és újabb televíziós csatornák, úgy adták az újabb és újabb neveket. Ha csak Magyarországra vonatkozóan nézzük, akkor az alábbi RTL-hez kapcsolódó utószót láttuk:

RTL

  • Klub
  • Plusz
  • +
  • Most
  • Gold
  • Kettő

Amíg „csak” TV csatornákról beszéltünk, addig nem is jelentett különösebb gondot a nevek sokszínűsége. Mindenki tudta, hogy miről van szó az RTL előtag világossá tett mindent, nem voltak kérdések, könyyű volt navigálni a távkapcsolóval. A problémák akkor kezdődtek, amikor más médiumokon megjelentek a „csatornák” például weben vagy telefonon – ahol az elnevezés és a megkülönböztethetőség még fontosabbá válik.

TV vs. streaming

Márpedig a digitális transzformációban az „on demand” műsorfogyasztás egyre hangsúlyosabb. Jönnek a kihívók,  az HBG Go, a Netflix,  a Disney+, az Amazon Prime és társaik. Látjuk, hogy a hazai TV csatornák is próbálnak betörni erre a piacra, ahogyan az RTL is tette az RTL+ -szal. Ennek a neve is korábban RTL Most volt, domainként még most ezt is használják RTL+ emblémával. Egy picit kusza, de gondolom, csak az átmeneti, átszokási időszak alatt lesz így vegyesen megjelenítve.

A fenti problémák összességével és annak megoldásával foglalkoznia kellett az RTL-nek. Hogy minél könnyebben megkülönböztethető legyen a klasszikus TV az új streaming platformtól. Az európai, német stb. viszonyoknak nem néztem utána, csak a magyar piacot néztem, de valószínüsíthető, hogy anyavállalati szinten más országban is hasonló problémákkal néztek szembe. 

A nézők szemében (agyában, jelenleg) az RTL egy TV csatorna, tehát újabb név nem segíti a tisztánlátást, hogy mit/hol ér el (lásd RTL Most), ezért kellett lepucolni a nevezéktant és tiszta vizet önteni a pohárba.

A frissítési utáni embléma rendszer

Egy, kettő, három

Tulajdonképpen a feladat nem lett más, mint hogy a teljes brand architektúrát rendezni kellett. Visszatértek a klasszikus megoldáshoz és a csatornák számozást kaptak. Igaz, nem túl gyakori, hogy számokat betűvel kiírva jelenítenek meg TV csatornák, úgyhogy ebben mindenképp egyedi a megoldás. Ezek az albrendek vizuálisan a RTL logó alá feliratként kerültek elhelyezésre, míg a streaming, on demand szolgáltatás a plusz nevet kapta és a jel az RTL betűk után került. Ezzel sikerült szétválasztani a két platformot és mind elnevezésben, mind vizuálisan egy rendszert alkalmazva tisztán megkülönböztetni őket.

Hogyan alakították át a struktúrát?

  • az RTL Klub új neve simán RTL lett,
  • az RTL Most RTL+ néven folytatja,
  • az RTL+ csatorna RTL Három néven folytatja,
  • az RTL II pedig a RTL Kettő lesz.

Mielőtt rátérünk a vizuális világ elemzésére, érdemes egy picit arról is beszélni, hogy az új arculat a motorháztető alatt is hozott változásokat. Frissítették a brand alapjait, az ügy, cél, illetve a RTL missziója is finomításra került, amely ezentúl vezérli a brandet. Ennek részleteiről nem találtam hiteles forrást, úgyhogy mélyebben nem láthatunk egyelőre bele, hogy mik ezek a változtatások. Egy utalást találam csak az RTL csoport kommunikációs igazgatóhelyettesével készült interjúban, hogy az egyik fő alapérték az egyszerűség és a közvetlenség.

Egységes vizuális nyelv

Az arculatváltás előtt ezen médiumok többségének ugyan egymáshoz hasonló, de nem egyértelműen összeköthető vizuális megjelenése volt. Hogyan lehet mégis egységessé tenni ennyi entitást, hiszen ezek 8 országban vannak jelenek, különböző kulturális közegben. Ezen az RTL United stratégia mentén gyökeresen frissítették a vizuális megjelenést és egy olyan rendszert hoztak létre, amely erősen szabályozott, mégis nagyfokú szabadsággal bír. Ez látszólag ellentmondás, de az RTL-nek sikerült ezt feloldania.

Mi kell az egységes rendszer eléréshez?

  • egységes vizuális elemek,
  • egységes tipográfia,
  • egységes színek,
  • egységes animációk, visek, hangok stb.
RTL Station ID műsorvezetőkkel.

Egységes logó

Mindenkit a logó érdekel, ezért kezdjük ezzel. Ebben az egy elemben benne van minden, ami miatt működik az új rendszer. Visszanyúltak az anyacég emblémájához, megtartották a három téglalapba befoglalt RTL betűket, elkülönítettek azokat és a betűk arányait megváltoztatták. 

Ezzel a két módosítással sikerült frissíteni és digitális irányba eltolni az embléma által keltett érzetet. Azzal érték el ezt a hatást, hogy vékonyabb ellenben szélesebb betűk nem szorulnak a befoglaló formákba. Hasonlóan a BBC frissítésénél, itt is a vékonyabb irányba indultak el, nem véletlenül. Azért lehetett ezt meglépni, mert mind a TV-k, mind az egyéb képernyők piacán a felbontás és a pixelsűrűség óriásit fejlődött az elmúlt évtizedben: már nem jelent problémát kis méretben vékony vonalakat megjeleníteni a képernyő sarkában, vagy bármely pontján.

Színek: az állandó változás

A színhasználattal hozták be a variálhatóságot a rendszerbe. Tulajdonképpen megszűnt az RTL arculati színe, nincs az arculatnak elsődleges, vagy hierarchizált arculati színrendszere. Az RTL-t az ott dolgozók összessége és sokszínűsége teszi azzá, amit az RTL brand jelent, ezért azt a megoldást választották, hogy a színek szabadon választhatóak. Egy generátor segítségével bármely dolgozó létrehoozhatja az ő saját használatú RTL logóját, például az email aláírásához.

Az arculatváltáskor bevezetett channel ID-k is ezt a koncepciót támogatják: a csatornák arcai tűnnek fel egy-egy jelenetben majd az RTL logó három róluk mintázott színben jelenik meg.

Egyedi, az RT számára tervezett betűtípus.

Egyedi United tipográfia

Még egy fontos kulcsa van az egységes megjelenésnek, ez pedig a tipográfia. Az RTL is azt az utat választotta, hogy egyedileg terveztet egy betűkészletet, amelyet aztán minden felületen egységesen tud alkalmazni. A RTL követte azt a trendet, amelyet multinacionális cégek követnek: saját betűtípust licencelnek, hiszen így egyrészt a brandhez jól illesztett arculati betűtípust használhatnak minden mediumon, másrészt pedig a licencedíjak könnyebben kordában tarthatóak.

A készletet a gijoni Atipo betűtervező stúdió tervezte az RTL számára. Igaz, az elkészített betűkészlet nem teljesen a nulláról készült, hanem a stúdió Basier fontjára épül, amelyet egyébként például a Revolut is használ az arculatában. Ezt a betűkészletet alakították egyedire az RTL számára. Tervezéskor figyelembe vették, hogy a betűtípus jól működjön print és digitális környezetben is, valamint külön változatokat terveztek az albrandek kiírásához például az RTL Kettő, RTL Három számára. 

Az új arculatunk ugyanolyan sokszínű és változatos lesz, mint a tartalom, a szolgáltatásaink és a kollégáink. Az egységes RTL márka egyet jelent majd a hiteles információkkal, szórakozással és értékalapú történetekkel minden platformon és csatornán.

— 

Gabriella Vidus, CEO of RTL Hungary

A brandguide véleménye

Gyökeresen frissült az RTL arculata és egyértelműen jó irányba tolódott el. Az összkép megfelel a digitális kor elvárásainak ráadásul a vizuális élmény, amit a színes logók és az ehhez kapcsolódó képi elemek megjelenítenek, pozitív hangulatot teremtenek. A brand architektúra rendezése és harmonizációja is egy tiszta képet hozott létre, amely könnyen érhető lesz a fogyasztók számára is. Érdekes koncepció, hogy a logó színeit a felhasználási hely és környezete határozza meg, ezáltal szerves részévé válik a kreatívnak. Kérdéses az arculat tartóssága, de ezt majd az idő úgyis eldönti. Mivel egyre digitálisabb az RTL márka, ezért az arculat állandó változása sem elképzelhetetlen.

Branding és vizuális válasz könyv

 Források és képek

Hasznosnak találtad a bejegyzést?

Serfőző Péter

Brandstratéga, CEO @ zwoelf strategy & design

A brandguide alapítója, a zwoelf digital tulajdonosa és Design Directora vagyok. Stratégiákban és rendszerben gondolkodom, szeretem ha a csapatommal jól érezzük magunkat munka közben. 🙃

Miben tudják igazán megmutatni a francia mivoltukat?
A Kyiv Type Foundry az ukrán tipográfiai hagyományt éleszti fel, legfőképp a Szovjetunió korszakából.
Az új logón a királyi ház és a kormányzat kommunikációs osztálya egyaránt dolgozott.
SIKERES FELIRATKOZÁS

Ezaz! Feliratkoztál a Yellow várólistára!

Hamarosan megnyitjuk kapuinkat és az elsők között küldünk majd értesítést, hogy semmiképp se maradj le róla!
Mindenképp ellenőrizd a spam és a kuka mappádat is. Amennyiben mégsem kaptad meg az e-mailt, kattints ide és újraküldjük!
YELLOW FELIRATKOZÁS

Csatlakozz következőként a Yellowsokhoz! 💥

Add meg az e-mail címedet és azonnal küldünk értesítést, amint a Yellow megnyitja kapuit a nagyközönségnek!
A Feliratkozásra kattintva hozzájárulsz, hogy újdonságokat küldjünk és elfogadod az adatvédelmi tájákoztatót.
DIGITÁLIS ARCULATOK SEGÉDLET

Töltsd le a segédletet most! 🚀

Add meg az e-mail címedet és a rendszer már automatikusan küldi is a PDF-et. Reméljük, hasznos lesz számodra.
A Letöltésre kattintva hozzájárulsz, hogy újdonságokat küldjünk és elfogadod az adatvédelmi tájákoztatót.
BRAND SPRINT SEGÉDLET

Töltsd le a segédletet most! 🚀

Add meg az e-mail címedet és a rendszer már automatikusan küldi is a PDF-et. Reméljük, hasznos lesz számodra.
A Letöltésre kattintva hozzájárulsz, hogy újdonságokat küldjünk és elfogadod az adatvédelmi tájákoztatót.
SIKERES LETÖLTÉS

Az PDF már repül is a postaládába! 📬

Reméljük elégedett leszel! Amennyiben bármi észrevételed van a segédlettel kapcsolatban, mondd el nekünk!
Mindenképp ellenőrizd a spam és a kuka mappádat is. Amennyiben mégsem kaptad meg az e-mailt, kattints ide és újraküldjük!