5 ikonikus The New Yorker borító

A The New Yorker az egyik legkiemelkedőbb lap kulturálisan az Egyesült Államokban – és talán az USA határain túl is, hiszen állandó hivatkozási alap, rengetegen olvassák online.

A The New Yorker egy hetilap: irodalommal, kultúrával, politikával, közélettel és történelemmel egyaránt foglalkozik. Gyakran közölnek kritikákat, recenziókat és esszéket is. Borsos ára miatt (11,45$ egy lapszám, ami jelenleg 4000 Forint körül mozog) nem minden társadalmi osztály számára elérhető, azonban kétségtelen, hogy igazán nagy presztízsű olvasmány és magas minőséget képvisel.

Miért írunk erről a magazinról?

A The New Yorker borítói híresen meghatározóak és kulturálisan hangosak: gyakran dolgoznak fel társadalmi diskurzusokat, tragédiákat, fontos kulturális mementókat. Ha pedig éppen nem a közbeszéd ábrázolása a cél, akkor előszeretettel katalizálják azt, és dobnak be jelentős, sokakat érintő topikokat.

Nézzük is, hogy az utóbbi 93 évben milyen ikonikus borítók születtek, és hogy milyen történetek húzódnak meg mögöttük.

1. Eustace Tilley – Rea Irvin, 1925

Kezdjük a legelején: Eustace Tilley a The New Yorker legfontosabb karaktere. 1925-ben tervezte a magazin egyik kreatív szerkesztője, Rea Irvin a The New Yorker legeslegelső példányára. Rea nem kizárólag Eustace Tilley miatt vált fontos alkotóvá, hanem tipográfiai munkássága miatt is, hiszen ő tervezte a The New Yorker címlapon látható betűtípusát is, amely azóta is változatlan.

Adódhat a kérdés, hogy mégis ki ez az Eustance Tilley? Ahogy én dekódolom,

Mindez persze a legnagyobb jóindulattal, tréfásan tálalva.

2. “View of the World from 9th Avenue” – Saul Steinberg, 1976

Roppant érdekes és nagyon híres címlap Saul Steinberg munkája, amely a New York-i ember perspektívájából ábrázolja a külvilágot karikaturisztikusan – amíg a városkép éles és jól látható, addig minden, ami a Hudson folyó mögött van és New York-on kívül esik, az kopár és semmilyen: reflektálhat ez valamiféle tudatlanságra, vagy nemtörődömségre is.

Chris Ware egy Steinberg kiállításról szóló kritikájában a következőt írta a címlapról:

3. “Life at the Top” – Eric Drooker, 1994

Az érzet, hogy milyen aprók vagyunk valójában, New Yorkban elhatalmasodhat rajtunk a rengeteg hatalmas épület között. Eric Drooker gyakran használja fel az emberi test méretét viszonyítási alapként, mikor a The New Yorker számára készít borítót. Talán ez tényleg egy olyan mértékegység, amit mindenki ért és sikeresen tud vele azonosulni.

A “Life at the Top” gólyalábakon sétáló embereket ábrázol a felhőkarcolók között – mókás, mert ha belegondolunk, ugyanezen a szinten mozognak az emberek, csak nem gólyalábakon, hanem az épületek emeletein.

4. “9/11/2001” – Art Spiegelman és Françoise Mouly, 2001

2001. szeptember 24-én, a szeptember 11-i borzalmas tragédiát követően jelent meg a The New Yorker azon száma, amely Art Spiegelman és Françoise Mouly közös munkáját ábrázolta.

A két művész a saját szemével nézte végig a tragédiát. Első gondolatuk az volt, hogy egy teljesen fekete borító kerüljön a lap címoldalára, azonban később úgy döntöttek, hogy a feketét halmozzák a fekete egy másik árnyalatára.

5. “Drawing Hands with A.I. (After M. C. Escher)” – Joo Hee Yoon, 2023

Ha igazán hot topic-ról van szó, akkor ebben az évben tarol az AI – megszámlálhatatlan a kérdés a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, sokan félnek, sokan értetlenek, sokan boldogok, hogy dolgozik helyettük a chat gpt, de talán, legalábbis az én buborékomban, kezd elfogadás kialakulni a téma körül.

M. C. Escher munkássága nem először szolgált inspirációul a The New Yorker borítójához (gondolok a Bob Staake által készített borítóra 2010-ből, melynek címe “After Escher: Gulf Sky and Water”). Abszurd és szürreális világa sokakat megszólít, így járt Joo Hee Yoon is, aki a kezet rajzoló kéz egyikét robotkézzé alakította.

A választ nem tudom, csak kérdezek.

+1 The Budapester

Mi sem mutathatja jobban a The New Yorker fontosságát, mint hogy 2023-ban, Budapest 150. születésnapja alkalmából illusztrációs kiállítást hoztak létre magyar grafikusok. A művészek a The New Yorker borítókultuszára reflektálva mutatják be szeretett Budapestüket. A kiállítás is rávilágít arra, hogy az az alkotófelület, amit a The New Yorker és a The Budapester egyaránt biztosít az illusztrátoroknak, mekkora szabadsgáot ad az alkotás terén. Érdemes ellátogatni a Városháza Passzázsra, ahol a kiállítás van, emellett pedig mazsolázni az Instagram oldalukon!

A cikkhez forrásul szolgált: LINK