Ugrás a tartalomhoz
Dr. Nadine Chahine idén áprilisban publikált egy remek gondolatsort az I Love Typography oldalán, melyben érzékenyen ír a zene és a tipográfia közötti párhuzamokról – ennek a szövegnek a kivonatát hoztuk most el nektek.
A tipográfus szerepéről
Ha a b beszél a d-vel, beszél a p-vel, beszél a q-val, akkor az m, az n és a h között is diskurzus van. A v, a w, az x és az y között is egyértelműen érződik valamiféle közösség. Ha mindezt vegyítjük, hiába távolodnak el a betűk a térben, a kommunikáció ugyanúgy megmarad, hiszen egy tipográfus legfőbb szerepe az, hogy gondoskodjon az összhangról.
A zenekarról és a karmesterről
Ha összhang, akkor vokalitás: a zenekar a betűtípus és a karmester a tipográfus. A fellépés előtt, mikor a zenészek hangolnak, még zajt hallani és nem zenét. A karmester feladata az, hogy a különböző zenészeket összetartsa és egységgé formálja, hogy az együttes hangzás zenévé alakuljon. Hiába szép a hangja külön-külön egy hangszernek, ha a zenekarba nem tud beilleszkedni.
Mikor a karmester a színpadra lép, megtörténik a csoda és a zene életre kel: egymással beszélget a hegedű és a cselló, a klarinét és a nagybőgő. A viszonyulások harmóniája alkotja meg a tökéletes zenét.
A jó betűtípusról
A jó betűtípus pontosan így viselkedik: annak ellenére, hogy több különböző elem alkotja, mégis eggyé válik. Lehet elemenként egy-egy műalkotás, azonban a minősége a többiek között dől el.
Ennek ellenére nem érdemes egy-egy alapelemet létrehozni és azt minden irányba bővíteni, hogy tökéletes hasonlóság álljon fel a betűk között. A modularitás sem minden: egy font tagjai különbözhetnek, de fontos, hogy illeszkedjenek a párbeszédbe. Egy betűtípus “harmonikus variációk rendszere”.
Az alábbi videó csodás példa a zenei diskurzusra: a fuvola és a nagybőgő hiába különböznek annyira, mégis képesek az együttműködésre. Érdemes megfigyelni, hogy mi történik akkor, mikor a többi hangszer is becsatlakozik. Legközelebb, mikor betűtípust tervezel, gondolj erre. Komponáld meg a saját dalod.
