A Centre Georges-Pompidou Párizs egyik meghatározó épülete, mely egy művészeti bázisként szolgál: belsejében különböző kiállítások és galériák látogathatóak, de akár színházi előadást is megtekinthet az, aki itt jár. Az intézménynek saját arculata van és a logója ikonikussá vált az évek során – nézzük, hogyan is keletkezett negyven évvel ezelőtt.
Jean Widmer az egyik leggyorsabban megtervezett munkái között tartja számon a Pompidou logót, hiszen az étterem teraszán pillanatok alatt skiccelte fel egy szalvétára.

Az épület emeleteit vonalakként ábrázolta, melyeket megtör egy felfelé haladó sáv, mely a mozgólépcsőt szimbolizálja. A logó egyszerűsége magával ragadó: a Centre Pompidou jellegét tökéletesen visszaadja külsejében és missziójában egyaránt: amellett, hogy könnyen megtalálhatjuk az összefüggést magával az épülettel, a nyílt rendszerű ábra a nyitottságot, a mozgólépcső felfelé irányuló mozgása a haladást, és a több vonal egy irányba mozdulása a multidiszciplináris működést jelképezi.
Jean Widmer eredeti tervei szerint egy öt szintes épületet ábrázolt, azonban az akkori vezetőség ragaszkodott ahhoz, hogy pontosan ugyanannyi vonal jelenjen meg vízszintesen a logóban, ahány emelete a Pompidou-nak valójában is van. Ez a változtatás azonban egy tömörebb logót eredményezett. 2019-ben a menedzsment újra átgondolta az egykor megszületett döntést és az alkotó tiszteletére, illetve az arculat frissítése okán öt emeletre redukálták a logót.

A feladat igen nehéznek bizonyult annak ellenére, hogy milyen remek végeredménnyel zárult. A cél ugyanis az volt, hogy megtalálják azt a szimbólumot, ami képes összefogni egy ilyen sokoldalú intézményt és annak kulturális küldetését. Az a kérdés is felmerült, hogy egy ilyen helynek szüksége van-e egyáltalán egy logóra? A hetvenes években a válasz közel sem volt egyértelmű, hiszen a márkajelzésről a legtöbben automatikusan termékekre asszociáltak, és egy múzeum nem egy Coca-Cola vagy egy benzinkút. Mára már ez a kérdés fel sem merül igazán, hiszen elengedhetetlenné vált a vizuális térben az arculati kézikönyv a (kulturális) intézmények számára is.
Európa legnívósabb designerei vállalkoztak arra a feladatra, hogy megteremtsék a logót: Michel Olyff belga grafikus, Roman Cieslewicz lengyel művész, Henri Kay Henrion brit, Adrian Frutiger svájci tipográfus, Massimo Vignelli olasz és Jean Widmer, a végső győztes svájci tervező is pályáztak a nemes küldetésre, a munka során szoros együttműködésben az építkezést vezető tervezőcsapattal. A zsűriben nem csupán a Pompidou leendő vezetői foglaltak helyet, hanem olyan rangos vizuális szakemberek is, mint Willem Sandberg, az amszterdami Stedelijk Múzeum tipográfusa és kurátora.
Telt-múlt az idő egészen addig, amíg a megnyitó előtt három hónappal Claude Mollard, a Pompidou főtitkára fel nem kérte Jean Widmert, hogy dolgozza ki a terveit minél hamarabb, hogy a nyitáskor már készen álljanak. Eleinte szerette volna, hogy Widmer fekete keretbe zárja a logót, azonban az alkotó erre nem volt hajlandó. Nehezen, de beleegyezett, hogy hat sávot rajzoljon fel, bár az elejétől érezte, hogy az öt sáv “sokkal hatásosabb” – így 2019-ben nagy boldogsággal fogadta a hírt, hogy visszanyúltak az ő eredeti megoldásához.

—
A logó a kilencvenes években egy alkalommal veszélybe került: rákényszerültek arra, hogy az intézményt időszakosan bezárják, ugyanis renoválásra szorult. Ebben a periódusban Jean-Jacques Aillagon, a Pompidou elnöke fontolóra vette a rebrandet, és odáig fajultak az események, hogy grafikai terveket is rendelt egy másik svájci művésztől, Ruedi Baurtól. A színes-feliratos tervek óriási sajtóvisszhanggal jártak, a közönség pedig rendkívüli felháborodottságát fejezte ki petíciókkal és szórólapozással. Az utolsó pillanatban azonban állami segítséggel sikerült megtartaniuk a Pompidou ikonikus logóját: az akkori kulturális miniszter, Catherine Trautmann a logót bejegyeeztette a műemlékek listájára, így mozdíthatatlanná vált. Azóta is csodájára jár a designer közösség, hiszen a kiváló logó iskolapéldáját sikerült Jean Widmernek egy szalvéta sarkán megterveznie.

Forrás: LINK