A Karlovy Vary Filmfesztivál idei arculata

Nemrég bemutatták az 57. Karlovy Vary Filmfesztivál idei arculatát.

Léteznek olyan események, amelyek minden évben új arculattal jelennek meg és óriási presztízst jelent egy designer vagy stúdió számára az adott év arculatát megtervezni. Ilyen esemény az említett Karlovy Vary Filmfesztivál, vagy a Kieler Woche német vitorlás rendezvény is.

Az idei fesztivál arculatot a híres prágai Studio Najbrt alkotta meg. Aleš Najbrt már a 60-as évektől kezdődően már számos alkalommal kapott felkérést az arculat elkészítésére.

A tavalyi illusztrált poszter után az 57. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál látványvilágát négy színes vonal felhasználásával komponáltuk meg, amelyek kísérleti játékot játszanak az olvashatósággal és mozgással, valamint az 57-es számmal. Ez a megközelítés számos további variációt tesz lehetővé, mind statikus, mind mozgásban. Az ostorcsapással kezdjük!

— 

árulta el Aleš Najbrt, az arculat művészeti vezetője

A Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál az idén 57. alkalommal rendeznek meg a történelmi cseh fürdővárosban. A tavalyi kiadás mozgalmas megjelenése után az idei dizájn határozottan minimalista és az absztrakt módon az 57-es szám vizuális megjelenésére épít. Fontos eleme az arculatnak a mozgás, az animáció. Megidézi a filmkockák pörgését, de a gyorsabb fázisban az oszcilloszkóp által rajzolt ívekre emlékeztet.

A hivatalos plakát leleplezésének pillanata. Forrás najbrt.cz

Az arculat erénye, hogy meglepően kevés arculati elemmel jól megkülönböztethető és felismerhető, egyedi vizuális nyelvet, amelyet nagyon sokszínűen tudnak majd a fesztivál alatt az online és a valós térben alkalmazni.

További részletek a Studio Najbrt Instagram oldalán láthatóak.

Hasznosnak találtad a bejegyzést?

Serfőző Péter

Brandstratéga, CEO @ zwoelf strategy & design

A brandguide alapítója, a zwoelf digital tulajdonosa és Design Directora vagyok. Stratégiákban és rendszerben gondolkodom, szeretem ha a csapatommal jól érezzük magunkat munka közben. 🙃

Pénteken délután Bencével élő bemutatót tartottunk a brandguide/AI-ról. Két projekten keresztül megmutattuk, hogyan működik az eszköz a gyakorlatban – és...
A közösségi média dilemmája vállalkozóknak. Egyik barátommal beszélgettem a minap, aki épp saját vállalkozást indított. Azt kérdezte: „Peti, hol legyek...
Játsszunk egyet! Gondolj arra a kávézóra, ahová mindig visszajársz. Most gondolj arra, ahová egyszer mentél be, és soha többé. Mi...
SIKERES FELIRATKOZÁS

Ezaz! Feliratkoztál a Yellow várólistára!

Hamarosan megnyitjuk kapuinkat és az elsők között küldünk majd értesítést, hogy semmiképp se maradj le róla!
Mindenképp ellenőrizd a spam és a kuka mappádat is. Amennyiben mégsem kaptad meg az e-mailt, kattints ide és újraküldjük!
YELLOW FELIRATKOZÁS

Csatlakozz következőként a Yellowsokhoz! 💥

Add meg az e-mail címedet és azonnal küldünk értesítést, amint a Yellow megnyitja kapuit a nagyközönségnek!
A Feliratkozásra kattintva hozzájárulsz, hogy újdonságokat küldjünk és elfogadod az adatvédelmi tájákoztatót.
DIGITÁLIS ARCULATOK SEGÉDLET

Töltsd le a segédletet most! 🚀

Add meg az e-mail címedet és a rendszer már automatikusan küldi is a PDF-et. Reméljük, hasznos lesz számodra.
A Letöltésre kattintva hozzájárulsz, hogy újdonságokat küldjünk és elfogadod az adatvédelmi tájákoztatót.
BRAND SPRINT SEGÉDLET

Töltsd le a segédletet most! 🚀

Add meg az e-mail címedet és a rendszer már automatikusan küldi is a PDF-et. Reméljük, hasznos lesz számodra.
A Letöltésre kattintva hozzájárulsz, hogy újdonságokat küldjünk és elfogadod az adatvédelmi tájákoztatót.